HR Chill, a karantén idején

Dőljünk hátra egy kicsit az „irodai” székünkben és gondolkodjunk együtt! Miért ennyire nyomasztó és kusza a mostani életünk? Miért van az, hogy sokan sokféleképpen reagálunk? Az elmúlt hónapok eseményei olyan szinten bolygatták fel a világunkat, hogy alig győzzük lekövetni a változásokat.

Nap mint nap fedezünk fel gazdasági összefüggéseket. Olyan szinten gyűrűzik végig az életünk minden területén a pandémia, hogy úgy érezzük, egyszerűen nem tudunk elmenekülni előle. Hullámokban tör ránk a kérdéscunami: „Mikor térhetünk vissza a „régi” kerékvágásba? Mikor vihetem vissza a gyereket az iskolába? Mikor lesz végre egy kis „én-időm”? Mikor láthatjuk személyesen azokat az embereket, akik fontosak számunkra? És még is mi lesz az egész után? stb.”

Az emberi agy arra van kalibrálva, hogy keresse a mintákat, megtalálja az összefüggéseket, az események végét és tanulságát. Nem tudjuk elfogadni, hogy a fenti kérdésekre nincs egzakt válasz, mert az események még zajlanak. Ettől ennyire nyomasztó. De mégis mi vihet közelebb a válaszokhoz? Leginkább az, hogy nem ezeken a kérdéseken gondolkodunk, hanem paradigmátváltunk, és olyan témák felé fordulunk, amelyek felé nem merünk, mert kényelmetlenek.

A XX. században élt egy filozófus, akit, Thomas Kuntnak hívtak. Tudományos munkásságának középpontjában az állt, hogy megértse, hogyan alakulnak és fejlődnek a különböző tudományágak. Kunt szerint a paradigma egy adott időszakban az adott tudomány művelői között kialakult és intézményesült közmegegyezés arról, hogy mi az adott tudománytárgya, feladata, hol húzódnak a tudományosan érvényes ill. érvénytelen kérdésfeltevések közötti határok, továbbá mely feltételek mellett lehet valamely álláspontot egyáltalán tudományon belülinek elfogadni. Ha Kunt fejével gondolkodunk a saját élethelyzetünkről, mit tudunk levonni tanulságként? A magán-és szakmai életünk „egyezményes” szabályai megkérdőjeleződtek a pandémiás helyzet fényében. Eddig rengeteg időt és pénzt költöttünk arra, hogy olyan apropót teremtsünk magunknak, ami miatt változtatni legyünk kénytelenek a saját életünkön. Ha úgy vesszük ezt most megkaptuk ingyen (vagy épp nagyon drágán). Kegyetlenül szembe kell néznünk az életünkkel, az abban lévő emberekkel, a meggyőződéseinkkel, a viselkedésünkkel, annak következményeivel és a társadalom reakciójával. Mert egymásra vagyunk utalva. Változtatásra vagyunk kényszerítve, de ez még csak az első hullám, amihez egyébként az utóbbi két hónap alatt így vagy úgy alkalmazkodtunk.De valódi izgalmat a második hullám kelti! Mi lesz ez után? A paradigmaváltók világa fog újfent beköszönteni. Azoknak a világa, akik új szemlélettel új „egyezmények” élére állnak. Kössünk új egyezményeket, megállapodásokat -első sorban önmagunkkal! Első lépésnek elég, ha rendszeresítjük ezt a hátra dőlést és merünk alkotói módon gondolkodni, chillben.

Al-Absi Leila, fejlesztési üzletágvezető, HRC Group